Felkészülés sulira
Mások: toll,füzet,könyvek
Én: cigi,rágó,idegbaj
Szívod a cigid,iszod a söröd
Azt mondod ez a te örömöd
Miközben tudod hogy haldokolsz
Mindezért másokat okolsz
Mikor a túlvilágon tengeted napjaid
Ördög és isten
Egyaránt látja majd a lapjaid
Halandók szentelik hamvaid
Emléked lassan homályba vész
Ehhez már kevés az emberi ész
Csak az halt meg akit elfelednek
Addig élsz míg az emberek emlékeznek
Ha elválnak útjaink visszatalálunk egymashoz. Olyan érzésem van meletted mitha teljes lennék, tulajdonképpen azt hiszem néha, hogy a másik felem vagy. Aztán rájövök hogy se veled se nélküled nemjó, és ez így megy úrja és újra. Ki tudja mikor lesz vége ennek az örökös körhintának…
Reggeli gondoltatok
Másnak: Úristen, el fogok késni!
Nekem: Szívjak cigit suli előtt vagy ne?
Félek az egyetemtől, a tanulástól, az újtól.
Félek minden olyan dologtól amiben csalódni lehet vagy elveszíthetek valakit.
Félek a kudarctól, a fájdalomtól és a vizsgaidőszaktól.
De a legjobban mégis attól félek, hogy meghallom azt a bizonyos dalt. És te újra eszembe jutsz róla. Sírva felidézem azt a balatoni estét, amikor örökre megváltozott minden.
Sötétség, csönd, vodka. Koccintunk.
Elmondtad, hogy ennek itt kell, hogy vége legyen. Én csak ültem a stégen és egyre lassabban szívtam a cigit. Úgy éreztem akkor lassabban telnek a percek és ha csak utoljára is, de még több időt tölthetünk együtt.
“Sajnálom.” Mondtad majd mentél.
Azóta is félek.
Félek emlékezni vagy Piros Marlborot szívni, mert még arról is csak te jutsz eszembe.
Félek a magánytól, a csalódástól és a múló időtől. Néha azt kívánom, bárcsak az emlékeimet is elvitted volna magaddal azon az augusztusi éjszakán. De csak a szívem egy darabját vitted el. A többi, amit itt hagytál összetörve már senkinek sem fog kelleni.
Hát ettől félek én igazán.